Elég sokat vezetek az országban, és azt tapasztaltam, hogy nagyon megnőtt azoknak a járművezetőknek a száma, akik egyáltalán nem használják az irányjelzést: sem előzéskor, sem irányváltoztatáskor, sem semmikor. Miért?

A mögöttük/előttük közlekedők meg találják ki, hogy mit akar az előttük/mögöttük lévő. Egyszerűen nem tudom megérteni, hogy miért nem lehet használni azt az átkozott irányjelzőt. Egy apró, pici mozdulat az egész. Bevallom, jó néhány évvel ezelőtt volt olyan időszakom, hogy én sem használtam, azonban nagyon hamar beláttam, hogy ezzel az apró pici (kötelező) mozudlattal rengeteg bajtól óvhatom meg magam, és a közlekedő társaimat. Körülbelül egy-két hétig kellett kínosan figyelnem arra, hogy használjam, aztán automatikusan ment minden, már nem kellett rá figyelnem, hozzászoktam.

Advertisement

Az irányjelzést nem véltelenül találták ki: egyfajta tájékoztatás a közlekedésben a többi résztvevő számára, hogy mi a cél, a szándék. a KRESZ egyenesen kötelezővé teszi az irányjelzés használatát (kerékpárosoknak is!!) irányváltoztatáskor, előzéskor, sávváltáskor, stb.

Rengeteg balesetet, bosszankodást lehetne a használatukkal megspórolni, de egyesek (elég sokan) nem bírják ezt felfogni. Nem tudom, hogy miért nem szervez rendszeresen akciókat az irányjelzőt nem használókra a rendőrség. Sokkal, de tényleg sokkal több értelme lenne, mint a felesleges sebességméréseknek. Biztos nagy hőbörgés lenne, hogy egy irányjelzés elmulasztásáért 5-10-15.000 forintos bírságokat kapnának sokan, de legalább tanulnának belőle.

Csatlakozzatok a Facebook-oldalhoz!

Kép: autozz.blog.hu